Angelika (16 éves, Nagycserkesz)

Örömömre szolgált, hogy én lehettem ott a 16 éves Angelika kívánságának teljesítésekor, aki egy laptopot szeretett volna. Angelika, egy Nyíregyháza melletti kis településen lakik szüleivel és 3 testvérével. Kerekesszékkel közlekedő, visszahúzódó, de mosolygós kislány.
Jelenleg a gyermekklinikán fekszik, anyukája is vele van. A nagylány nem tudta, hogy megyek hozzá, így igen nagy örömöt szereztünk neki a meglepetéssel.
A laptopot egy kedves debreceni felajánlónknak köszönhetően tudtuk ajándékozni neki, és így három nappal karácsony előtt még határtalanabb volt az öröm.
Angelika a laptopot első sorban játékokra használja majd, de rajzfilmeket is szeretne nézni rajta.
Elmondta nekem, két dologra vágyott mostanában, mind a kettő teljesült: a Mikulás hozott neki egy arany fülbevalót, mi pedig a laptopot, így igazán boldog lett.
Bár nagyon szerény kislány és sokat nem beszélt, de őszinte, tiszta mosolya mindent elárult.

A felajánlónknak nagyon köszönjük az ismételt támogatását, évente szerez örömet 1-1 csodalámpás gyermeknek ilyen módon.


Harkányi Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen, 2015.12.22.

Archívum


Belépés