Olivér (16 éves, Salgótarján)

Olivér laptopot kért tőlünk.
Hogy miért is? Tanulásra és játszásra szeretné használni.

Amikor régi támogatóink, az Eötvös József Gimnázium tanulói, szüleik és tanáraik megtudták a kívánságot, örömmel jelentkeztek, hogy az immár hagyományossá váló un. „Séta a beteg gyerekek álmaiért” nevű rendezvényükön többek közt Olivér álmának teljesítéséért sétálnának.

Az eseményre és a kívánság teljesítésére 2015. szeptember 18-án a Margitszigeten került sor a sétán résztvevő több száz diák és tanár tapsa közben egy csodalámpás „lufi-erdő” közepén.

/ 5



Olivért nagy-nagy szeretettel fogadták a diákok, bíztatták, hogy mielőbb vegye használatba az ajándékot, használja kedvére.

Szabó László úr, a Bringóhintó Kkt. tulajdonosa ráadásként egy korlátlan ajándék bringózással örvendeztette meg a nagyfiút és édesapját - természetesen a Csodalámpa nevű bringón.

Köszönjük az Eötvös József Gimnázium diákjainak, tanárainak, hogy támogatásukkal lehetővé tették Olivér kívánságának teljesítlését!


Pintérné Gál Anna és Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. szeptember 18.

Archívum


Belépés