Zsuzsa (8 éves, Püspökladány)


Zsuzsi igazi, nagylányos bútort és ágyat kért tőlünk. Kívánságát a FGSZ Földgázszállító Zrt. segítségével sikerült valóra váltanunk. A kislányt a cég képviselőjével, Pető Zsolttal együtt kerestem fel. A cserfes, vidám Zsuzsi nagy örömmel fogadott minket. Nagyon izgatott volt, hogy végre megkapja a várva várt bútorokat.

Amikor a szállítók elkezdték becipelni a szekrényeket, Zsuzsi türelmetlenül fészkelődött a széken, de mi szigorúak voltunk, nem engedtük, hogy bekukucskáljon a szobájába, amíg a helyére nem kerül minden bútor. Amikor minden készen állt, és végre megkapta az engedélyt, hogy bemehet a szobába, Zsuzsi szinte repült. Boldogan simogatta a bútorokat, nyitogatta a szekrényajtókat.
- Biztos, hogy ez az enyém? - kérdezte hatalmas mosollyal.

Később Zsolttal közösen aprólékosan megvizsgálták a bútorokat. Végül mindketten hatalmas ölelést és puszit kaptunk Zsuzsitól és elköszöntünk tőle.

Azt hiszem, hétvégén nem fog unatkozni, hiszen be kell rendezkednie az újjászületett szobájában!


Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!



Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Püspökladány, 2015.06.19.

Archívum


Belépés