Áron (16 éves, Budapest)

Áron igazi sportoló, sok minden mellett falat is mászik, magas sziklákat is meghódított már.

Betegsége miatt most egy darabig nem tud rendszeresen mozogni, s az iskolai tananyagot is magántanulóként kell elsajátítania. Ezért kért a Csodalámpától egy Ipad Airt, mely segítségével nagyon sok információt megtudhat és egyben a barátaival, az iskolatársaival is tarthatja folyamatosan a kapcsolatot.

A Hilton Budapest City képviseletében Németh Szilvia és Honvéd Ádám látott vendégül bennünket a szálloda teraszán.
Miközben beszélgettünk, Áron magabiztosan installálta fel a gépet és mi felnőttek csak csodálkoztunk, mi mindenre képesek ezek a technikai szerkentyűk. Az idő gyorsan elszaladt és a kamasz fiún látszott, már igen elfáradt, így elbúcsúztunk tőle, hogy mielőbb otthon, kényelmesen elhelyezkedve használhassa kedvére a gépet.

/ 5



Köszönjük a Hilton Budapest City támogatását és a szálloda vendégeinek adományait, melyből teljesülhetett Áron kívánsága.



Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. július 3.

Archívum


Belépés