Dominik (11 éves, Piricse)

Dominik egyik kedvenc tv-sorozata az Éjjel Nappal Budapest. Így hát nem volt meglepő, amikor azt kérte a Csodalámpától, szeretné megnézni a forgatás helyszínét, és minden vágya találkozni Lalival.

Mivel a család az ország keleti határán él, nagyon korán indultak, hogy a budapesti találkozóra idejében érkezzenek.

A sorozat stábja sok szeretettel fogadta Dominiket. Lali egyből szárnyai alá vette, és lelkesen körbekalauzolta a forgatás helyszínéül szolgáló hatalmas budai lakásban, miközben elmesélte, hogy hogyan készül a műsor. Dominik és szülei a találkozó végén emlékül ajándékot is kaptak; Lali a szereplők által aláírt sapkákkal lepte meg őket. A látogatás végén még arra is lehetőség nyílt, hogy belelessenek egy jelenet felvételébe is.

Az édesapa másnap azt mesélte nekünk, hazafelé az autóban és azóta is, Dominik folyamatosan csak mesél és mesél az élményeiről.

/ 3




Köszönjük az Éjjel-Nappal Budapest televíziós produkció szerkesztőinek, Selmeczi Vikinek, Világi Péternek, a munkatársaiknak, szereplőknek valamint magántámogatóinknak hogy segítettek Dominik álmát valóra váltani. Külön köszönjük Németh Gabinak és Boch Mártonnak, mint önkéntesünknek a kapcsolatfelvételhez nyújtott támogatásukat.


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2015. június 5.

Itt olvashatja Dominik, Leonárd és Márkó édesapja kedves levelét

Archívum


Belépés