Botond (12 éves, Dunakeszi)

Botond régóta vágyott egy tabletre, amin leginkább játszani szeretne, na meg a barátokkal levelezni.
Sajnos az utóbbi időben igen sokat kell folyamatosan kórházban töltenie, s bár a szülei nagy odafigyeléssel foglalkoznak vele, úgy gondolta, ez az eszköz segít megkönnyíteni a kezelés, a gyógyítás alatti unalmas órák eltöltését.

Ezen a szerdai napon nem is sejtette, hova indulnak a szüleivel ilyen késő délután. Így kicsit megilletődött, amikor a Corinthia szálloda halljába beléptek, ahol vártuk őt. Egy kis beszélgetés után gyorsan átadtuk Botondnak az ajándékot, hogy minél hamarabb felvidítsuk vele.

Ahogy a képeken is látszik, nagy örömet szereztünk neki, reméljük, hogy az ajándék öröme meggyorsítja a gyógyulást és több vidám órát szerez neki.

/ 3



Kedves Botond, kívánjuk, hogy mielőbb gyógyulj meg!

Köszönjük magántámogatóink, valamint a Corinthia Hotel Budapest támogatását, hiszen ezzel valóra váltották Botond álmát!


Felkai Márta és Patzauer Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. február 25.

Archívum


Belépés