Jack (6 éves, Budapest)

Jack kívánságára a szakemberek péntek délelőtt megkezdték a munkát: játszóteret varázsoltak a ház mögötti kertbe. A beton még nem kötött meg teljesen, de ebéd után már birtokba vehette az ifjú tulajdonos.

Amikor délután odaértünk, Jack még nem fáradt el, pedig édesanyja elmondása szerint azóta le sem szállt a kerti játékról, vagy ha mégis, csak azért, hogy újra felmászhasson rá. Ahogy láttuk is, bátyjával együtt: felmászott, lecsúszott, felmászott, leugrott – felváltva, rendületlenül. Szemmel látható volt az öröme.

/ 7




Vigyázz magadra, Jack, mert ha alatta vagy, a hinta megütheti a fejedet!


Köszönjük támogatóinknak, hogy segítettek örömet szerezni Jacknek!

Köszönjük a MagNet Magyar Közösségi Bank és az SCL Consulting Kft. támogatását!




Piacsek István
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. 09.19.

Archívum


Belépés