Fédra Réka (11 éves, Székesfehérvár)





Fédra és az Xbox története…

Újabb álom vált valóra a közelmúltban. Fédra kívánsága egy Xbox volt, természetesen Kinecttel.

Teljesen titokban érkeztünk meg egy péntek délután. A többes szám azért indokolt, mert egy jól összeszokott párosról beszélhetünk. Hiszen velem tartott Fett Gábor is, akivel már nem először tettünk kísérletet arra, hogy mosolyt csaljunk egy kisgyermek arcára. A küldetésünk most is sikerrel járt.

Fédrának elképzelése sem volt, hogy kik vagyunk és miért érkeztünk hozzá. Amikor kibontotta a csomagot, akkor már tudta, hogy miről van szó. Visszafogottan örült, de ez betudható a megilletődöttségnek. Magamról azt gondoltam, az Y generációtól nem komoly a lemaradásom technikai téren. Azonban az Xbox összeszerelése bebizonyította, hogy a jövő Fédráé. S valóban. Nélküle össze sem tudtuk volna szerelni.

Ezt követően játszottunk egy teniszmérkőzést, ahol ismét Fédra bizonyult jobbnak! Nekünk búcsúzni kellett, de éjszakába nyúló játékra kaptunk ígéretet. Mivel pénteki nap volt, biztosra veszem, hogy így volt… és így is lesz… Önfeledt játék, szabályok nélkül, hogy végtelen legyen…



Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt-nek a támogatást, kollégájuknak,

Fett Gábornak a személyes ajándékozást!!


Tar Zoltán
kívánság-koordinátor
Székesfehérvár, 2014.02.28.

Archívum


Belépés