Márton (13 éves, Budapest)

Marci igazán különleges fiú, bár a betegsége miatt nem könnyű a tanulásban a társaival tartani a tempót, az idei középiskolai felvételit 82 százalékosra írta meg. Ez közel duplája volt az átlagnak.
Hűha, ez igen! Így nem is csodálkoztunk, amikor pontosan megmondta, milyen típusú laptopot szeretne, hogy annak a segítségével minél több információhoz juthasson az internetről.

Mivel az új géphez külön vásároltunk megfelelő programot is, az átadás nem ment simán, a program feltöltésével akadt egy kis gondunk.
De nem voltunk egyedül, hiszen a kívánságot támogató cég vezetője és képviselője is jelen volt, akik gyorsan telefonos segítséget hívtak, s így összefogással sikerült elindítani a gépet. Azután persze már nem szólhattunk bele, Marcié volt a terep, megküzdött maga minden egyes új lépéssel, s végül mindenki örömére elindult a csoda…saját gépe előtt ült és hagyta, hogy kitáruljon előtte a világ.


Köszönjük a Váci utcai Bevásárlónegyed Nonprofit kft-nek a támogatást, melyet egy december végi belvárosi adománygyűjtő kampány bevételéből finanszíroztak, valamint a kft. vezetőjének, Michael Carroll igazgató úrnak és Figuly Viktóriának, akik az átadásra is személyesen eljöttek.


Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. február 11.

Archívum


Belépés