Johanna (3 éves, Hidasnémeti)



Johanna kívánságteljesítése nem volt mindennapi. A pici lány szeretett volna a szobácskájába valami szép bútort.

A Provident munkatársaival már három időpontot is egyeztettünk, hogy Johannának végre át tudjuk adni a szép bútorokat, de a kislány mindhárom alkalomkor visszakerült a kórházba. De végre eljött a várva várt nap, és Johannát hazaengedte a doktor bácsi a kórházból, s ezért teljesíteni tudtuk Johanna álmát.

A kislány és édesanyja nagy örömmel vártak bennünket és mi is nagy örömmel mentünk el a Hernád menti kis városkába, ahol Johanna lakik. A szobában már összerakva álltak a bútorok, s csak arra vártak, hogy Johika birtokba vegye azokat.

Kedves Johanna!
Mindnyájan szívből kívánjuk, hogy minél hamarabb gyógyulj meg, és érezd magad nagyon jól a kis szobádban, a bútoraid között!!




Johanna szüleinek nevében is köszönetet szeretnénk mondani a Provident Pénzügyi ZRt.-nek és munkatársainak,

Gál Ottó, Kaposvári József és Kis István uraknak azért, hogy Johanna álmát valóra váltották.







Tatárné Csonka Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2014. január 30.

Archívum


Belépés