Anita (12 éves, Nagyvenyim)

Anita és Bence, két helyes, kedves gyerek az ország különböző részéről ugyanazt kívánták a Csodalámpától: Londonba szerettek volna eljutni. Álmuk egy szép őszi napon valóra vált...

Az élmények sora a repüléssel kezdődött, hiszen egyikük sem ült még repülőgépen.
London felett a pilóta bemondta, hogy a repülőtér telítettsége miatt 15 percet várnunk kell a leszállással. Ez idő alatt szépen lassan köröztünk a napsütötte város felett, madártávlatból ismerkedve a nevezetességekkel.

Mire elfoglaltuk szállásunkat, beesteledett, így felkerekedtünk, bepattantunk egy igazi angol taxi-ba, hogy megnézzük a Piccadilly Circus esti fényeit és forgatagát.

Második nap reggelén emeletes busszal városnézésre indultunk.
A Buckingham Palotánál leszálltunk, megnéztük az őrségváltást, majd programunkban a London Eye (óriáskerék) következett. Csodás napsütéses időben élvezhettük a londoni panorámát. A várost bemutató 4D mozi szintén lenyűgözte a gyerekeket, felnőtteket egyaránt.
Sok programunk volt még aznapra: ebéd után sietve vízre szálltunk, és elhajóztunk a Tower hídig. Itt kiszálltunk, körüljártuk a Tower történelmi épületét, majd gyalog sétáltunk át a híres Tower hídon.
Elég sokáig tartott, míg átértünk, mivel a gyerekek lépten-nyomon megálltak fényképezni. Nem tudtak betelni a sok látnivalóval, és ráadásul újabb érdekes program következett: bejártuk a HMS Belfast hadihajó (ma múzeum) minden szegletét. Ahogy kiértünk a múzeumból, már felgyulladtak London esti fényei, a gyerekek pedig ámuldozva nézték a kivilágított Temze partot és a szintén kivilágított Tower hidat, melyet – bizonyára a mi tiszteletünkre – fel is nyitottak. A fényképezőgépek megint csak sűrűn kattogtak...
És a gyerekek még mindig nem fáradtak el, kérték, hogy gyalog menjünk vissza a szállodába, közben is élvezve London esti kavalkádját.

Harmadik nap korán reggel, újult erővel vágtunk neki a stadion túrának.
A Chelsea Stadion bejárása Bence külön kérése volt. A focirajongó fiúknak ez valóban egy feledhetetlen élmény.
Ezután megismerkedtünk a szövevényes londoni metróhálózattal, de igazi angol emeletes busszal is utaztunk. És következett a várva várt Madame Tussauds Múzeum, mely megkoronázta a gyerekek londoni élményeit.

Már csak a „csajos” program volt hátra, egy kis vásárlás az Oxford Street-en. A napot – és egyben utunkat – finom vacsorával zártuk egy igazi kis angol étteremben.

Biztos vagyok benne, hogy Anita és Bence nagyon jól érezték magukat, és még hosszú ideig fogják mesélni élményeiket.

Kívánom mindkettőjüknek, hogy mielőbb gyógyuljanak meg és hogy a jövőben sok ilyen szép utazásban legyen részük.


Köszönjük Sörényi Attila úr, az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Fércművek támogatását, mellyel segítették alapítványunkat, hogy valóra válthassuk Anita kívánságát.


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Budapest, 2013.11.03.

Archívum


Belépés