goodbye
Kezdőlap | Keresés:
Hungarian English Deutsch
««   « Bálint Pál (8 éves, Szolnok)   Imre (5 éves, Kunmadaras) »   »»

Ádám Krisztián (7 éves, Dunaharaszti)





Be kell vallanunk, néha nekünk, koordinátoroknak is valóságos élményben van részünk egy-egy kívánság teljesítése közben. Ilyen volt az is, amikor Ádám a magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal találkozott.

Ádám mindent tud a repülésről, az űrkutatásról, ezért a Közlekedési Múzeumba vittük, ahol megnézhettük azt a kapszulát, melyben a magyar űrhajós annak idején az űrből a Földre visszatért. Kerényiné Ferenc Zsóka a múzeum munkatársa körbevezetett bennünket, majd megérkezett az ország „Farkas Bercije”, aki egyrészt megengedte, hogy így hívjuk, másrészt nagyon kedvesen üdvözölte Ádámot és a szüleit, majd belekezdett a még nekünk felnőtteknek is nagyon-nagyon izgalmas beszélgetésbe.

Akkor ámultunk el igazán, amikor Ádám érdekesnél érdekesebb kérdéseket tett fel, amire persze mindre választ kapott: magyaros ételek is voltak fenn az űrhajóban, méghozzá disznósajt, az űrhajósok hálózsákját kikötözték az alváshoz, hogy a súlytalanság miatt el ne kóboroljanak, tizenhatszor ment le és fel a nap 24 óra alatt…

A beszélgetés után Szabó Attila főmuzeológus vezetésével még megnéztük a repüléstörténeti kiállítást, ahol Ádám igazi űrételt is kapott ajándékba, majd egy olyan oklevelet, melyen a szovjet Valerij Kubaszov kézjegye mellett természetesen Farkas Bertalan aláírása is szerepel.



Köszönjük a segítséget a Magyar Űrkutatási Iroda képviselőjének, Horvai Ferencnek
és a Közlekedési Múzeum főigazgatójának, dr. Krámli Mihálynak, valamint munkatársainak a közreműködést.



/ 4




Felkai Márta és Sípos Zsuzsanna
kívánságkoordinátorok
Budapest, 2011. november 9.
Utoljára szerkesztve: 2011-12-07 18:43 Jozsef Hanzl műve.
PermaLink

Csodalámpa Alapítvány

1052 Budapest, Váci u.16.C (FONTANA üzletház)

csodalampa@t-online.hu
Tel.: +36 (1) 3270910
Fax: +36 (1) 3270916

Adószám: 18248670-1-43
Látogatóink száma 2004. márciusa óta:
1,153,765
Infó
Webmester