Soma (4 éves, Törökszentmiklós)

A kis Soma a Pókembernél csak a repülőgépeket szereti jobban.
Mikor a kórházban az ölemben ülve lelkesen mesélte, milyen magasan látott egy repülőgépet szállni, megkérdeztem tőle mit szólna hozzá, ha mi annál is magasabbra repülnénk? Huncut kis szemecskéjével először Anyára majd rám nézett és nagyot kacagva azt kérdezte: akkor megyünk? Megkértem, hívogassa szorgalmasan a csodalámpa dzsinjét és akkor biztos teljesül a kívánsága, mire véget ér a kezelés a kórházban.

Mire eljött a várva-várt nap, Soma már igazából meg is feledkezett róla, hogy mit is ígértem neki.

Nagy titokban szervezkedtünk és mikor a kis Soma kiszállt a kocsiból a Budaörsi Repülőtéren, azt sem tudta merre fordítsa kis buksiját, annyi élmény tárult elé egyszerre.
Bemutattuk neki Gábor bácsit, a pilótát, aki azonnal meglátta Somában a komoly szakmai utánpótlást és rögtön a hangárba vezette a jövő nagy reménységét: megkérte válassza ki magának azt a gépet, amellyel legszívesebben repülne.

A kis pilótanövendék nem győzött csodálkozni, némelyik gépet még meg is simogatta, majd csöpp kis kezecskéjével rámutatott egy csodaszép piros repülőgépre.


Természetesen meghajoltunk a "nagyfőnök" kívánsága előtt és azzal a géppel repültünk, a főpilóta, Soma irányításával.

Miközben szeltük a levegőt Budapest fölött, Soma egyfolytában csacsogott, kérdezett és bámulta Gábor bácsi kezében a kormányt, kipirult arcocskájával várta az utasításokat, amiket aztán maradékalanul, egy profi pilóta ügyességével és fegyelmezettségével hajtott végre. Hát igen..., így kell egy gépet vezetni!

/ 6



Mikor földet értünk, újabb meglepetés várt Somára: a Csodalámpa megajándékozta egy távirányítós helikopterrel, hogy otthon is tudjon "gyakorolni" és szakmai fejlődéséről beszámolhasson majd Gábor bácsinak.

Reméljük kis Soma, hogy a repülés élménye igazi szárnyakat ad a mielőbbi teljes gyógyuláshoz, amit tiszta szívből kíván neked a Csodalámpa Alapítvány teljes csapata.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a SKYLUX Aviation tulajdonosának, Kováts Gábor úrnak szeretetteljes, áldozatkész segítségéért, hiszen nélküle Soma álma talán soha nem válhatott volna valóra.

Sipos Zsuzsanna
kívánságkoordinátor
2009.május 28.

Archívum


Belépés